|
Alig figyelnek mobiljaikra a fesztiválozókItt a nyár és vele együtt kezdődik a fesztiválszezon is. A Norton legfrissebb kutatása szerint a fesztiválozók 77 százaléka kiemelten fontosnak tartja, hogy okostelefonját is magával vigye a rendezvényekre, 35 százalékuk viszont egyáltalán nem foglalkozik a készülékén tárolt adatok biztonságával. |
|
Nokia Lumia 620 tesztGórcső alá vettük a Nokia Lumia 620 készüléket. Emberünk kétes érzelmekkel állt hozzá a készülékhez, egyrészt nyitott volt a Windows Phone operációs rendszer felé, melyből a 8-as változattal rendelkezik a telefon, másrészt tartott is tőle. Kíváncsi volt a Nokia Lumia sorozatára elsősorban a korábbi készülékek dizájnja miatt, a 620 viszont kilóg ebből a sorból. A teszt végeredménye, hogy megállapítást nyert, a Lumia 620 egy jó telefon, a Nokia jó telefongyártó, a Windows Phone 8 pedig egy nagy lehetőség előtt álló operációs rendszer. |
|
Bemutatkozott a Huawei Ascend P6Ma délután hivatalosan is lelepleződött a Huawei ultravékony újdonsága, az Ascend P6. Az elegáns megjelenésű, fém burkolattal szerelt készülék nem csak külsejével, hanem tudásával is igyekszik elnyerni a felhasználók kegyeit, hiszen a legújabb Emotion UI-val felturbózott Android 4.2.2 Jelly Bean rendszer teljesít szolgálatot a fedélzetén, melynek működését egy négymagos processzor biztosítja. |
|
HTC Desire 200 – alapmodellHivatalosan bemutatkozott a HTC belépőszintű mobilja, a Desire 200. Az olcsó készülék pofás külsőt kapott, extráiként viszont maximum a Sense kezelőfelületet és a Beats Audio hangrendszert említhetjük. |
|
Motorola X – Igazodik a környezethezA Motorola régóta pletykák kereszttüzében álló üdvöskéje várhatóan októberben mutatkozik be, legnagyobb érdekessége pedig a szenzorok hadában leledzik, melyek révén automatikusan képes igazodni a környezetéhez. |
|
Full HD kijelzős sikermobil a láthatáron – Find 7Az Oppo idei csúcsmodellje, a Full HD kijelzővel és Snapdragon 800 processzorral szerelt Find 7 hatalmas sikerek elé nézhet, ha a gyártó okosan árazza be. |
|
Új Toshiba Tecra A50: üzleti funkciók strapabíró köntösbenA Toshiba bejelentette a Tecra termékcsalád legújabb tagját, az A50-sorozatot. Az elsősorban üzleti felhasználásra szánt laptopok legújabb tagja kiváló teljesítményű, rendkívül megbízható, kiemelkedő biztonsági funkciókkal rendelkezik, valamint kialakítása a legújabb Intel processzortechnológiára épül. |
|
Logitech játékkonzol iOS 7-hezElsőként a Logitech rukkolt elő kifejezetten iOS 7-hez tervezett játékkonzollal – legalábbis egyes képek szerint. Már egyre több játék van az App Store-ban, és az iOS 7-tel végre az Apple is megnyitotta az utat a játékvezérlők egységes kezelése előtt, így a jövőben sok gamepaddel találkozhatunk. |
|
Érkezik az első Google Reader klónA Digg már több mint három hónapja dolgozik azon, hogy létrehozza a Google Readert helyettesítő szolgáltatását. Július 1-től hivatalosan is megszűnik a Google olvasója, a Digg klónja még ez előtt, június 26-án debütál. |
|
Offline pohár – hogy figyeljünk egymásra [Videó]Ismerős a szituáció, amikor italozás közben barátaink az okostelefonjukat bámulják ahelyett, hogy ránk figyelnének? Nos, született egy ötletes megoldás a problémára. Úgy hívják, offline pohár. |
|
Készül az LTE-Advance támogatással bíró Galaxy S4A Samsung a CNET szerint készen áll arra, hogy zászlóshajója gyorsabb adatátvitellel kecsegtető LTE-Advance technológiával is kapható legyen a piacon. |
|
A Google többet tud rólad, mint az államA világhírű Economist szerint az internetes magánvállalatok valójában sokkal többet tudnak rólunk, mint az állam. A Google az összes levelünket elolvassa, feljegyezheti kivel telefonáltunk, és azt is, hogy éppen hol tartózkodunk. A Facebook sem különb, és ez csak a jéghegy csúcsa.
|
|
LG Optimus L4 II – Stílus és Jelly Bean a belépőszintenA kisebbik dél-koreai gyártó bemutatta alsó-középkategóriás újdonságát, az Optimus L4 II-t. Az Android 4.1 Jelly Bean rendszerű telefon nem csak egy-, hanem kétkártyás verzióban is hódít majd a piacon. |
|
ElitePadre fejlesztett mobil értékesítési pont megoldást mutatott be a HPHP ElitePadre fejlesztett mobil értékesítési pont megoldással (POS) rukkolt elő a HP. Az eszköz a kiskereskedelemben és a vendéglátóiparban tud hozzájárulni a vevőkiszolgálás szívonalának javításához és a munkatársak hatékonyságának növeléséhez. |
|
iPad Mini 2 és olcsó iPhone – Augusztusban?A friss pletykák szerint augusztusban veszi kezdetét a pénztárcabarát iPhone és az iPad Mini 2 szállítása, az Apple 4,7 vagy 5,7 colos óriásmobilja pedig 2014-ben landolhat a piacon. |
|
GeForce GTX 780 DirectCU II grafikus kártyákat mutatott be az ASUSAz ASUS két új GeForce GTX 780 DirectCU II kártyát jelentett be, amelyek az NVIDIA-alapú grafikuskártya-választék csúcsát jelentik. A kártyák nyomtatott áramköri lapját is az ASUS tervezte. A DirectCU II hűtő vadonatúj kinézetet kapott, a DIGI+ VRM digitális tápellátás mellé robusztus Super Alloy Power alkatrészek társulnak. |
|
mydlink Radio – Ingyenes zenei alkalmazás iPhone-ra és AndroidraA D-Link június 13-án elindította zenei stream szolgáltatását, a mydlink Radio-t, ami egy kizárólag D-Link Cloud tulajdonosok számára elérhető online rádiócsatorna, mely a felhasználó tevékenységének figyelembevételével, reklámok nélkül keveri több mint egymillió zeneszámból álló gyűjteményét. |
|
Nokia „EOS” bemutató július 11-énA finn gyártó kiküldte a július 11-én, New Yorkban megrendezésre kerülő sajtóeseményére szóló meghívókat. A rendezvényen a kiemelkedő képalkotási képességgel megáldott „EOS” tárul majd a közönség elé. |
|
Megérkezett iPhone-ra az Office MobileSzeretnéd iPhone-odon megtekinteni és szerkeszteni Word dokumentumaidat, Excel táblázataidat és PowerPoint prezentációidat? Akkor jó hírünk van, ugyanis június 18-tól letölthető lesz hazánkban az Office Mobile alkalmazás iPhone-ra szánt verziója. |
|
Július 4-én debütál a Sony Xperia ZU „Togari”A Sony nemrég kiküldött sajtómeghívója szerint a vártnál egy kicsit később, július 4-én mutatkozik be a 6,44 hüvelykes Full HD kijelzővel szerelt Xperia ZU – mely korábban Togari kódnéven vált ismertté. |